Park, folyó

Végig simítok hajamon ahogy tíz centis sarkaimon kilépek a lépcsőházból. Elgondolkodva indulok el az utcán, próbálom észben tartani hogy mit kell vennem a boltban. Egy fekete latex nadrág van rajtam, egy csinos fehér vállkidobós felső és hozzá egy hosszú nyaklánc aminek a végén egy szív alakú medál lifeg. Az esti hűvös ellen, szürke bunda mellénybe bújtatom vállaimat, s így indulok el otthonról. Felnézek az égre, és látom hogy a nap gyönyörű narancsos színbe festette az ég alját, kellemes hangulatba fonva ezzel Amsterdam lakóit. Csupán egy pillanatig kémlelem a festői képet, aztán magam elé pillantva közömbös tekintettel sétálok tovább.
Különös hangulatban vagyok, afféle bohókás és bágyadt érzés vesz rajtam erőt, talán azért mert ma az edzőterem közelébe se merészkedtem. Ma úgy viselkedtem mint egy átlagos ember. Kissé unalmas.jegyzem meg csak úgy magamnak. Semmi izgalom, semmi akció,vérszívó mentes nap. A folyó part felé veszem az irányt, ahol átvághatok a kis hídon így a kisállat kereskedésbe érek, ahol Hunter kajáját találom. Az utcák kezdenek kihalni, mintha az alkony közeledtével mindenki vissza bújt volna a menedékébe. Mintha érezték volna, hogy valami rossz és veszélyes közeledik. Elmélázva lépek a földútra ami a kis hídhoz vezet. Ha nem hallom meg a csobbanást, és nem tekintek oda észre sem vettem volna a szőke hajú, kecses tartású lányt.
Megtorpanok, s egy pillanat alatt felmérem a helyzetet. Karomon libabőr jelenik meg, tarkóm bizseregni kezd. Szám sarkába mosoly jelenik meg. Úgy látszik mégsem lesz olyan unalmas ez a nap. Az oldalamhoz kapok, és hiába keresek de a kés nincs ott ahol lennie kell. Az oldalamra szerelt tokban. Lebiggyesztem ajkaimat. Fegyvertelen vagyok. De ő is. Szóval egyenlő esélyekkel indulunk. Halkan lépek le az útról, és vágok át a bokrokon, kecsesen és nesztelen akár egy vadmacska. Mögé lopakodok, de egyenlőre még nem támadok. Kíváncsi vagyok mikor vesz észre.
Egész csinos lány.gondolkodom magamban, s felmérem öltözékét.Még az ízlése sem olyan rossz. Hátrafordul. Mosolygok. Az arca akár egy porcelán babáé. Szinte sajnálom hogy össze kell őt törnöm. Olyan kis esetlennek tűnik. Ez persze csak álca. Kérdez. Nem felelek. Egyenlőre csak farkas szemet nézek vele, latolgatom a következő lépést. Végül megszólalok.
- Még nem láttalak erre. A nyilvántartásban sem szerepelsz. Új vagy? - kérdezem, kezeimet összefonom melleim előtt. Nem kellett volna ide jönnie. Miért is tette ezt? A vérszopók tudják hogy ez egy elátkozott hely számukra. Itt hemzsegnek a vadászok. Ez a kis szöszi talán valami öngyilkos hajlamú mazochista vámpírlány?

Válaszától nevetni támad kedvem, de csak egy apró mosolyra húzom a számat. Továbbra is karba tett kézzel állok előtte, s hallgatom fölényes modorban előadott mondókáját. Talán kissé hasonlít a húgomra, ő is azt hiszi hogy mindent megtehet következmények nélkül. Egyáltalán hogy mer így beszélni egy templomossal? Nem tanították meg neki az illemet? Annak ellenére hogy elvileg idősebb nálam, egész éretlennek tűnik. Talán ez is egy álca, így próbálja elhitetni velem hogy könnyű préda. A templomosok első és legfontosabb szabálya azonban az, hogy soha de soha ne becsüld alá az ellenfeledet. Hát én sem becsülöm alá ezt a szőke, törékeny alkatú vérszívót.
- Túl sokat beszélsz. - vágok közbe, nem szeretnék több elmélkedést hallani tőle. Nem szeretem ha az áldozataim leállnak velem beszélni, mintha valami kis jó cimborák volnánk. Amúgy is..sietnem kell az állateledelért különben Hunter éhen hal. Persze mielőtt eljöttem otthonról, be tettem a ketrecébe egy gerezd almát, talán azzal elnyammog amíg haza érek. Vicces..hogy a hörcsögömre gondolok, miközben egy vámpírral nézek farkas szemet.
- Nem hinném hogy volna kedved megkóstolni a késem pengéjét, pedig én azt választom neked mint vacsorát. - jegyzem meg ekkor cinikusan, miközben az jár a fejemben hogy jó is lenne végre hajtani a dolgot, ha nálam lenne az elefánt csont markolatú, tőröm. De jelenleg csak hosszú körmeimet használhatnám fegyvernek, az öklömön és az eszemen kívül. Öltem már meg vérszívót puszta erőből, de utána olyan mocskos lett a kedvenc Gucci csizmám hogy örökre elment a kedvem a verekedéstől. Most azonban kénytelen leszek puszta kézzel kitekerni a szöszi nyakát.
- Szívesen csevegnék még itt veled, de sajnos dolgom van. - mosolygok rá negédesen, s hatalmas kék szemeibe bámulok. - Zavarjuk le gyorsan a dolgot. - teszem hozzá, miközben egy láthatatlan szöszt szedek le a felsőmről. Remélem ezúttal tiszta marad a ruhám. Utálom ha az elátkozottak vére bemocskolja az anyagot.